Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Egyszer majd...
Hosszú hosszú évek, míg rájön majd az ember,
Az idő az ő kincse, és pazarolni nem kell...
Óvni kell a percet, mi megadatott nekünk,
S bízni kell a jóban, míg lecsukódik szemünk!
Hinni azt hogy van még, hely hol boldog leszel,
Hol mosollyal a szádon, mindent kiélvezel...
Nincsenek határok, s nincs mi gátat szabna,
Ármányával sokszor, gonoszul becsapna!
Meglátod egy szép nap, ébredsz úgy hogy látod,
Nincs már teher rajtad, ledobtad a láncod...
Eltűnt szemed elől, fájó lelked hangja,
És szívedet az öröm, mindörökké lakja!
Edmond J. Lawrence
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.