Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Áll-Arc
Takartam arcom, és mindent mi látszott rajta,
Csak ily módon bújhat el, a magam fajta,
Titkaim nincsenek, de az élet néha megkéri,
Hogy elbújjál a sötétben, talán mégis megéri.
Próbálod tisztán élni, mind azt mit kaptál,
Elfelejteni, mit a múltadban szomorúan hagytál,
Küzdesz és haladsz, utadat büszkén tervezed,
Emberi áll arcod néha gúnyosan felveszed.
Megteszed, a környezet is megkívánja,
Ne légy önmagad, és így az ajtót kitárja.
Menekülni nem lehet, a játék az páros,
Néha tömeges, és küzdelemmel határos.
Sodor a víz, a hullám sem kímél senkit,
Színésznek kell lenni, kicsit – valamennyit.
Lavírozni néha, árral szemben úszni,
Ha kell alázkodva, mászni-kúszni.
Edmond J. Lawrence
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.