Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Csörög a telefonom.
Ma már azt hiszem 9-szer volt így, és ugyan az a szám.
Most se fogom felvenni.
És ahogy befejezi kezdi elölről.
Végül idegesen nyúlok a telefonomért, de kedvesem szolok bele!
Gabriella: Szia! Mizu?
Zenész: Azt hittem már baj van, hogy nem veszed fel.
Gabriella: Dehogy van baj. Több más dolgom van. És amúgy se tudom felvenni akárki előtt a telefont. Mit mondjak ki hívott?
Zenész: Engem már nem érdekel.
Gabriella: Engem igen. De ezen ne is vitázzunk! Miért hívtál?
Zenész: Akkor jössz ma este a koncertre?
Gabriella: Nem tudom.
Zenész: Látni akarlak. Hiányzol!
Gabriella: Majd látom! Puszi!
Zenész: Vigyázz magadra! Puszi!
Mit vigyázzak magamra? Kezd már nekem ez terhes lenni. Mit gondol ez akkor jelenik meg az életemben amikor csak akar? Kedvére hívogathat? Aztán ugrok ahova mondja?
Bele gondolva pár hete még élveztem ahogy megdugott épp ahol csak tudott, vagy épp ahol elkapott. A kocsiba a zenész cuccai között. A kopott kicsi öltözőjébe leszoptam. Élveztem ahogy nekem énekelt. Élveztem, hogy kiveri a víz ahogy elkapom a szűk folyóson az asszony meg a nézőtéren. Mikor kielégített és az asszony mellett tapsoltam arra gondolva, hogy lehet, hogy veled megy haza, de az én puncimmal álmodva alszik el miközben érzi az izét a szájába.
Közeledtem a színpad felé.
Észre vett és felcsillant a szeme. Intet óvatosan. Majd intett jobbra. Aham, szóval arra menjek. Fürkészve néztem mi lehet arra. Megpillantottam a sötétbe a kocsiját. Szóval ezért kellett erre jöjjek. Fürkésztem a feleségét, nem láttam sehol. Taps. Szóval pár perc múlva itt lesz.
- Ugrás a kocsiba. - karolta át a derekamat.
Hátsó ülésre ugrottam és lefeküdtem addig míg nem mondta, hogy oké béby felülhetsz. Ilyenkor rendszerint hátulról átkarolom. De most nem. Csak feküdtem a hátsó ülésen.
Gabriella: Hova megyünk? Te még zenélsz ma nem?
Zenész: Igen, de a kolléga adott 1 óra szünetet. - mondta nevetve.
Gabriella: Egy egész órát? 10 perc alatt leszoplak simán! - mondtam gúnyosan.
Zenész: Ne legyél közönséges!
Gabriella: A fenébe! Olyan vagyok, amilyen, és ez nem fog változni. Mert a feleségednek több időbe kerül? - folytattam, miközben tudtam, hogy a felesége nem szokta leszopni!
Zenész: Gabriella!
Gabriella: Igen? Úgy hívnak! Vagy miért kértél egy órát?
Zenész: Majd meglátod!
Gabriella: Alig várom, hogy a motorháztetőn megdugj! Az olyan változatos nem?
Zenész: Na jó!
Gabriella: Na jó! - nevettem el magamat.
Leparkolt.
Zenész: Gyere! - szállt ki a kocsiból.
Ilyenkor úgy mentem utána mint akik nem is ismerik egymást. Most nyújtotta a kezét.
Gabriella: Ooo, még vendégház. - olvastam az ajtóba a táblán.
Gabriella: És most kézen fogva akarsz bemenni?
Közbe látom, hogy veszi elő a kulcsot. Aham, szóval sehol senki. Én meg már azt hittem, hogy bevállalós.
Zenész: A 3-mas a miénk.
Gabriella: A folyosón nem szophatlak le? - nevetve kérdeztem!
Nem szolt semmit csak rám pillantott.
Bökdöstem, hogy ott a 3-mas az ajtón.
Megállt.
Halkan a fülembe súgta: Akkor térdeljen hölgyem ez itt a folyosó.
És igen, újra bizserget minden porcikám. Újra éreztem, hogy kár lett volna kihagyni. Átvillant rajtam, aham közönséges... mégis mindened ez a közönséges...
Gabriella: Nem uram, ma ön kezdi a térdelést. - súgtam neki vissza.
Megcsókolt, és lassan térdre ereszkedett előttem miközben a mellemet majd a derekamat simogatta.
Lábamat a vállára tettem.
A szoknyámat felhúzta, bugyimat félre húzta és finoman elkezdett nyalni.
Bele túrtam a hajába.
Zenész: Menjünk be, nagyon megakarlak dugni. - állt fel és már nyitotta is az ajtót.
Gabriella: Akarom, hogy nagyon megdugj.
Az ajtó épp, hogy becsukódott mögöttünk vetkőztetni kezdtük egymást.
Rálökőt az ágyra és máris a lábaim között volt.
Egy pillanat alatt szétfeszítette a lábaimat és nyalni kezdet.
Oldalra nyúltam egy párnáért a fejem alá.
Zenész: Oooo, még a kényelemre is tudsz figyelni? Hmmm?
Ahogy ezt kimondta már fel is jött hozzám.
Szája a számra tapadt és már belém is hatolt.
Semmi finomkodás, csak ütemesen dugott.
Letoltam magamról és az ágyra parancsoltam, megcsókoltam és a farkába ültem.
Kezeit lefogtam és úgy lovagoltam rajta. Hatalmasat élveztem.
Még a levegőt kapkodtam mikor kiemelt a farkából és a hátam mögé jött, belém hatolt.
Bepucsítottam, melleim érték az ágyneműt annyira behajoltam.
Egyik kezével a csípőmet fogta, a másikkal a hajamat húzta, a mozgása bennem egyre keményebb volt.
Hangosan élvezet belém.
Hasra feküdtem miközben kihúzta belőlem a farkát.
Mellém feküdt.
Zenész: Huuu, akarom még.
Gabriella: Vissza kell érj.
Zenész: Tudom.
Megcsörrent a telefonja.
Gabriella: Ugye megmondtam. - vevettünk.
Zenész: Jól van kis okosom. - csókolt meg.
Felvette a telefont és csak annyit mondott, nemsoká ott vagyok. Én közben felvetem a bugyimat.
Ágyon feküdtem a hátam mögé feküdt megcsókolt, éreztem, hogy keményedik a farka.
Gabriella: Végül is 10 perc késés nem a világ.
Mosolyogva annyit mondott, végül is nem, huzta le a bugyimat.
Hátulról belém hatolt.
A mellemet megfogta, ütemesen mozgott bennem.
Gabriella: Leszopjalak? - sugtam.
Zenész: Mondtam már, hogy ne légy közönséges. Most nem a szádat akarom hanem a puncidat. - nyúlt előre a csiklómhoz miközben mozgott bennem. Elvettem onnan a kezét és a csípőmre tettem.
Én nyúltam a csiklómhoz és ahogy dugott úgy izgattam magamat.
Egyre jobban mozgott bennem.
Hasara nyomot, úgy folytatta.
Szinte egyszerre élveztünk el.
Mellém feküdt.
Zenész: Semmi kedvem vissza menni. Veled akarok lenni.
Gabriella: Nekem se. Még le se szoptalak. - mondtam nevetve.
Zenész: Pfffuuuu Gabi! - nevetett velem.
Gyors lezuhanyoztunk, felöltöztünk.
Mikor bezárta az ajtót bedobta a kulcsot a posta ládába.
Rám nézet a fenekemre csapot egyet, kacsintott, na indulás vissza!
A kocsiba szótlanok voltunk főleg, mert feszt csörgőt a telefonja, de ő nem vette fel csak mindig azt mondta, nyugi már mindjárt ott vagyok.
Az utca sarkon kiszálltam.
Zenész: Majd kereslek! Imádlak!
Gabriella: Jójó.
Mikor vissza értem onnan sétálva ahol kitett már ment fel a színpadra.
Körbe néztem…, hogy énekelnek, tombolnak, táncolnak, és még nem is sejtik, hogy nemrég engem dugott.
© Minden jog fenntartva! Gabriella Blogja - 2020
Részlet a ,,Végül majd" című versből.
Papp Ádám
Ha már otthon maradsz, miért is ne olvashatnál egy kis Gabriella sztorit?!
Lépj be a virtuális világomba:
https://gabriellablogja.blog.hu/tags/szex_történeteim
"Francos korona vírus,
Tipikus emberi stílus,
Nem baj ha minden pusztul,
És kinyírjuk az anyaföldet.
Első számú az érdek,
Nem számít már az élet,
Na de tudod ilyen az ember,
Azt hiszi büntetlenül ölhet.
Kevés a jó emberi példa,
Így nem éli túl a planéta,
Valamit tenni kell még ma,
Mert veszélyben a bioszféra.
Amit ti műveltek ezzel a földdel, arra már nincsen szó,
Állatkínzás, emberirtás, hogy lehet ez nektek jó?!
Szörnyű vétek, az erdők égnek, azt látja a mindenható,
Segítségnyújtás helyett, általában elkészül majd a fotó..
Influenza, lepra, kolera, vajon meddig tart ez az átok?!
Ha már ott tartunk, hogy ti emberek, egy vírust is megkoronáztok!
Az ember az életet túl mohón falja, nem számít a mérték,
Étel, vagyon, nyersanyag, mindet magának akarja ami érték.
Add ide, elveszem, jobb ha ma megteszem ez ma itt az eszmény,
Nézd ezt az életet, és meg ítélheted mégis mit tehetnénk?!
Ha teheted kérlek maradj otthon, úgy sincs semmi már a polcon.
De ha túl megyünk most egy ponton, hidd el, hogy te maradsz hoppon.
Maradjunk otthon, fogjunk össze, közben a bolygót ne tegyük tönkre,
Összefogással jutunk csak többre, együtt vigyázzunk a földre!
Pánik hangulat keltés, és családféltés, még jó ez nem kérdés..
Részemről reménykeltés, ez hátha jobb érzés, a természettől egy jelzés!"
KORONA VÍRUS - Lévai x Burai
Ilyen szép időben nincs is jobb egy kis grillezésnél.
,A Covid-19 tisztázott pár dolgot:
1. Az Egyesült Államok már nem a világ vezetője
2. Kína rakéta kilövés nélkül nyerte meg a "harmadik világháborút", és senki sem vette észre.
3. Csak akkor térünk vissza Istenhez, amikor szükségünk van rá.
4. A megelőzés több életet ment, mint az utolsó pillanati cselekvés.
5. Az egészségügyi dolgozó többet ér mint egy futballista!
6. Az üzemanyagnak nincs értéke egy fogyasztás nélküli társadalomban.
7. A halál nem különbözteti meg a fajt, a színt vagy a társadalmi státuszt.
8. Az ember opportunista és alacsonyabbrendű.
9. Most már tudjuk, hogy érzik magukat, az állatok az állatkertekben.
10. A mai gyerekek nem tudnak játszani, internet vagy televízió nélkül .
11. Néhány ember több millió dollárt keres, és nem szolgálja az emberiséget.
12. Elkezdjük értékelni a bizalom nagy gesztusát, ami a kéz megrázását jelenti.
13. Az emberek a bolygó valódi vírusai.
14. A bolygó gyorsan felújul emberek nélkül.
15. Nem állunk készen egy járványra.
16. Többet kell fektetnünk az egészségbe.
17. Az alkohol (kézen) életmentést jelent.
18. Jobb, ha kertesházat veszel, mint egy lakást.
19. Az idősebbeknek szükségük van ránk.
20. A digitális világ nem való élet, az emberi kapcsolat szükséges.
... A világjárvány végén a világ megváltozik "
Szöveg forrása: Ryco Montefont
Fotó: By @bevilens �
Félünk szeretni, de szeretve akarunk lenni.
Félünk az egyenes választól, de szeretünk kérdéseket feltenni.
Félünk az őszinteségtől, de mindig elvárjuk, hogy mások azok legyenek hozzánk.
Félünk megtenni az első lépést, de várjuk, hogy mások megtegyék azt felénk.
Félünk a nyitottságtól, de minket nem gátol meg semmi abban, hogy másokat megbántsunk.
Félünk bízni, de megsértődünk, ha más nem hisz nekünk.
Félünk feleslegesnek lenni, de elhanyagoljuk a szeretteinket.
Félünk döntést hozni, ezért mindent a sorsra hagyunk.
Félünk a felelősségtől, ezért másokat vádolunk a mi hibáinkért.
Félünk nyilvánosság véleményétől, de másokat könnyen elítélünk.
Az mondjuk „nem szeretsz”, csak azért, hogy valaki bebizonyítsa az ellenkezőjét.
Azt mondjuk „fázom”, amikor azt szeretnénk, hogy valaki megöleljen.
Azt mondjuk „én is téged” amikor szeretetről van szó, úgy, mint ha csak másik ember érzéseire válaszolnánk, de nem vállalnánk a sajátjainkat.
Azt mondjunk „nekem mindegy”, amikor valami megérintett minket, és fáj.
Azt mondjuk „maradjunk barátok”, de nem áll szándékunkban barátkozni.
Azt mondjuk „anyu, apu, ne avatkozzatok bele az életembe!”, de minden problémánkat rájuk zúdítjuk.
Azt mondjuk „már semmit nem akarok tőled”, amikor azt akarjuk megkapni, ami számunkra fontos.
Azt mondjuk „régen nem ilyen voltál”, miközben mi is mások voltunk.
Azt mondjuk „nem akarok élni”, amikor szeretnénk, hogy valaki felvidítson.
Azt mondjuk „ez nem a legfontosabb”, amikor saját magunkat meg akarjuk győzni, hogy bele kell törődnünk valamibe.
Azt mondjuk „megcsinálom”, amikor segítségre van szükségünk.
Azt mondjuk „jó nekem nélküled”, miközben erőlködve keresünk valakit, aki kitölti az űrt az életünkben.
Azt mondjuk „hiszek neked”, amikor a bizalom hiánya kínoz minket.
Azt mondjuk „direkt csinálod ezt!”, miközben mi is ugyanezt csináljuk.
Azt mondjuk „már elfelejtettelek”, amikor megállás nélkül gondolunk rá.
Azt mondjuk „akkor vége”, mikor azt akarjuk, tovább folytatódjon, de a mi elvárásaink szerint.
Azt mondjuk „nem vettem fel a telefont, mert elfoglalt voltam”, miközben csak féltünk beszélni.
Azt mondjuk „mindig”, „soha”, -közben nem vagyunk tudatában annak, hogy ezek a szavak mit is jelentenek-, ha azt akarjuk, hogy szavainknak meggyőzőek legyenek, és nem vagyunk képesek ezt tettekkel bebizonyítani.
Annyi mindent mondunk, de mikor szükség lenne egy nyílt tekintetre és fontos szóra – összeszorítjuk a szánkat, lenyeljük a szavakat és elnémulunk.
Utána újra folytatjuk ezeket az üres szólamokat. Később „gondolatban”, összerakunk egy kiváló monológot a fejünkben az összes jelentős szóval, tekintettel, mint a filmeken, és a következőkben magunknak adjuk meg a választ a megfelelő mondatokkal… Egy kiváló színház egy magányos színésszel.
(Tatyana Varukha; forditás M.K.)
Utolsó kommentek.