Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Akard azt, amit nem keresel, hagyd, hogy megtaláljon, hogy boldoggá tegyen, mert az az igazi. Nem az az igazi, akit te azzá teszel, hanem az, aki már akkor is az volt, amikor még nem is ismerted. Talán mindig érezted, magadban, legbelül, de sohasem hagytad, hogy megérkezzen. Hagyd, hogy jöjjön, hidd el, hogy bármi megtörténhet, mert addig, amíg nem hiszed el, gátak és elvárások között élsz. Meg akarod mondani, hogy mi tehet boldoggá, miközben soha nem is fogod tudni. Mindig változunk, folyton másra van szükségünk, mindig másra vágyunk. Vagy szerinted miért van az, hogy elérjük, amire vágytunk, és már nem is vagyunk boldogok?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.