Szia Gabi! Egyik posztodra reagálnék és egy pár sorba leírnám az én történetem. Talán így ismeretlenül könnyebb kibeszélni azt ami benned van. 20 éve vagyok házas van egy 13 és egy 17 éves lányom. 15 éven keresztül szerelmes voltam mindenem volt Ő a lila köd fejem felett. Aztán 5 éve az a lila köd lassan kezdett szertefoszlani és mára már teljesen eltűnt. Az az igazság, hogy most látom azt, hogy nem egymásnak vagyunk teremtve. Tudom ez most hülyén hangzik, hisz 15 év még is csak hosszú idő és ki kellett volna ismerni a másikat. Lehet sőt biztos, hogy én is sokat változtam, talán mondhatni azt érettebb lettem. Nagyon fiatalon 18 évesen házasodtunk össze. Nem első szerelem volt, de úgy érzem mindent elsöprő. Ahogy írtam pár éve ez már változott. Lassan lassan elmúlt a szerelem. Megbeszéltük ezt is, ahogy mindent a 20 év alatt. Megértjük egymás érveit ellenérveit. Nem vagyunk haragba, nincs utálat és semmi ilyesmi köztünk. Mindent meg tudunk beszélni. Viszont az érzések elmúltak. Olyanok vagyunk mint a barátok. De mindketten már másra vágyunk. Számunkra a legfontosabbak a gyerekek ezért vagyunk még mindig együtt. Semmi pénzért nem tudnánk nekik fájdalmat okozni. Ezáltal ott van az a bizonyos döntés. Nem vagyok boldog, mert hiányzik az életemből valami de elfogadtam ezt az állapotot. A gyerekek az elsők hisz ők még ez nem úgy nézik mit mi. Nekik szükségük van mindkettőnkre és így együtt. Talán, ha nagyobbak lesznek majd képes leszek meghozni azt a bizonyos döntést. Köszönöm, hogy elolvastad. Jó volt valahogy kicsit így kimondani valakinek.
Utolsó kommentek.