Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Kerek világ, mi volt enyém,
Egy pillanat, s már rég nem él.
Összetörted, megtapostad,
Testemből a vért kimostad,
Kitépted szívem,
Megtörted lelkem,
Mérgeidtől izzik létem,
Gennyes sebek szelik testem.
Mély körmeid belém martak,
Szívem ég, de el ne hanvad.
Vércsepp hull alá a mélybe,
Csontokat éleszt; miért jó ez?
Ha neked ez kell
Hogy lásd, szenvedek,
Hát gyönyörködj benne!
Már nem soká élek!
Elégtételt miért kérsz tőlem?
Miért jó az, ha nincs reményem?
Az égi keselyű sötétből les,
Húsra éhes, karma éles.
Beléd hasít, csont mélyéig,
Sikoltasz, de nem hall senki.
Bár vége lenne végre,
Hullnék le a sötét mélybe!
Ismeretlen (számomra)
NAGYON TUDNI AKAROM, HOGY EZT KI ÍRTA. :)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.