Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
"Úgy érzem bűnös vagyok, lehet szerelembe estem.
Szívemen már nyomot hagyok, s lángokban ég a testem.
Szerelembe estem, s valaki szerelembe esett.
Szerelmet én nem kerestem, de ő volt ki megkeresett.
Megkeresett s megtalált, s elragadott eltalált.
Így lett egy ismerősből, jóval több mint egy barát.
Nem akartam tetszeni, nem akartam kezdeni.
Nem akartam többé már senkit, szerelembe ejteni.
Lemondtam a jóról, s én már lemondtam a szépről.
Lemondtam minden emlékről, lemondtam a festői képről.
Erre mi történik velem? Magamat is alig ismerem.
Kinyílik lassan a szemem, s bekopog a szerelem.
Mit keres itt nálam? Elrepült már messzi tájra.
S akkor mikor itt hagyott, nem érdekelte mi az mi fájna."
Bene László Krisztián (Részlet: Egy senkitől valakinek...)
Teljes vers: http://gabriellablogja.blog.hu/2014/05/31/egy_senkitol_valakinek
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.