Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
TE...
TE néztél rám, de én láttalak.
Te akartál, de én vártalak.
Te szólítottál, de én beszéltem.
Felém nyitottál, de nem én féltem.
Te húzódtál egyre közelebb.
Te húztál szívemre drótkötelet.
Te aknáztad alá lelkem pusztaságát.
De én adtam át neked egyetlen virágát.
Te rajzoltál kulcsot szívem ajtajához.
De én simultam hozzá életed zajához,
Te akartad, hogy én akarjam.
Hogy sebeimet a te cérnáddal varrjam.
Te akartad, hogy repüljünk bátran.
De csak én voltam ki szakadéknál álltam.
Te tettél rám bilincset te édes mosoly.
De én voltam csak láncon az egyetlen fogoly.
Te akartad kezem erősen fogni.
De te engedted el, ne tudjam megszokni.
Te vártad az ölelést, te nyújtottad a karod.
De mikor öleltelek éreztem, hogy már nem akarod.
Te akartál csókot, érzelemmel égve.
De csak én akartam érezni, hogy e csóknak sosincs vége.
Te akartál engem, hogy akarjalak téged.
De én akartam csak, hogy sose érjen véget.
Te akartad az egészet, te akartad s én is.
De látom már, hogy neked,kevés lesz az ég is.
Te akartad s mégsem, azt hiszem felfogtam.
S amiről álmodtam, azt hiszem már eldobtam.
Nézd, hogy ég a szemem, hisz lelkem nem feledte.
Hogy meggyilkolt szívemben, nem lehet már csak TE.
Bene László Krisztián
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.