Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Vágy
Mondd merre indult a vágy...?
Reggel még az ajtómnál állt.
Este volt mikor átkarolt - hittem neki pedig csalfa volt.
Újra eltűnt egy éjjelen,
hiába öleltem szüntelen.
A sarkon befordult egy mozdulat,
már megint egy furcsa gondolat.
Kezdtem hinni, hogy engem akar,
kacsintott rám - eltűnt hamar.
Ölelt vállak fölött,
küldött virágot,
üzente öleljek magamnak, egy - más világot…,
Minden reggel látom őt,
nehéz álmokban szökdelőn,
forró párnák közt nyújtózva,
vágyait helyezi új pózba!
Horváth Attila
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.