Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Az elmúlt éjszaka
Csak ülök csendesen,
Szemem bambán bámul a semmibe.
Ami történt velem nem is igaz,
Még is el kell hinnem, mert így van.
Valakié lettem!
Akit nem is szeretek, megbántam?
Nem tudom.
De most már mit tehetek?
Fáj minden részem,
Úgy érzem, belebetegszem.
A kíntól vonaglik testem,
Izzik a vér eremben.
Kiver a veríték, a láz
Valami más kell, egészen más.
Most miért nem vagy itt?
Már nem kellek?
Megkaptad, ami neked jár,
És már rám se találsz!
Ennyi az egész csupán,
Szívem borzalmasan fáj.
Akarom, hogy itt légy,
Simogass, szeress, becézz.
Akarom! Érted, akarom!
Ennyihez van csak jogom,
Nem adhatsz el, mint egy elhasznált rongyot.
Kell, hogy törődj velem ezután,
Mert többet érsz nekem most már.
Somogyvári Zsuzsanna
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.