Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Nézem a szádat,
és nem érzek vágyat,
hogy csókokkal perzseljem én.
Itt vagy és látlak,
és mégse kívánlak,
te nem lehetsz már az enyém.
Nemrég, még azt hittem, meghalok érted,
most itt vagy és furcsa, hogy semmit sem érzek.
Nézem a szádat és nem érzek vágyat,
hogy csókokkal perzseljem én.
Ha néha visszaűznek téged
hozzám a régi, szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad!
Ha rossz lesz hozzád az a másik,
ha két szemed majd könnyben ázik,
én csöndben meg vigasztallak,
És vigyázok arra, hogy ne vedd majd észre,
hogy köztünk, már mindennek, mindennek vége…
Csak nézlek, csak nézlek
és semmit sem értek,
én nem tudom, mi van velem?
Hol van a régi,
a földi, az égi,
a halálos nagy szerelem?
Hiába sírod most vissza a múltat,
a csodás szép emlékek mind megfakultak.
Csak nézlek, csak nézlek,
és semmit sem értek,
én nem tudom, mi van velem?!
Seress Rezső
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.