Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
A férfiak jönnek és mennek. Talán az igazi is elsodródik a többivel, de hát túléljük, ugye? Mert tudjuk, hogy a lelkük mélyén milyenek is ők. Ismerjük a legrosszabb énjüket. Az önzést, a durvaságot, az erkölcs és a becsületesség hiányát. Lehet, hogy egy pillanatra belép valaki az életünkbe, aki másnak tűnik, mint a többi. Mi azonban elég bölcsek és elég óvatosak vagyunk ahhoz, hogy ne tegyük meg azt a bizonytalan lépést. Ha egyedül éljük is le az életünket, legalább miénk a tudat, hogy soha, egyetlen férfi sem szerez akkora hatalmat fölöttünk, amellyel képes lenne bántani bennünket.
Nora Roberts
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.