Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
"...az előítélet utolsó dolog. Nem tudod mihez hasonlítani ami megtévesztőbb, alantasabb lenne, s amelyet bármennyire is próbálnál kiölni magadból, kudarcba ne fulladna. Nem tudod nem alkalmazni, akárcsak ha a szemedet kinyitod.
Az ember előítéletekkel születik. Így hozzák ki a kórházból is, kopaszon, csupasz előítélettel tele. Csak akkor még nincs tudatában mindannak, amivé válni fog. Ha csak ránéz valakire, vagy valamire, az előítélet lesz az első ami vezérelni fogja, és amitől a döntései azok lesznek, amik.
Mint én, mint te..."
(Sohonyai Attila - Nevenincs város)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.