Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Leszünk
Lesznek még hullócsillagos vacsorák,
szemet perzselő szemek, éjjeli buja lakomák –
lesznek. Lesznek még kacajnevetések,
gyermeteg játékkockák a pléden, csillámporos
zúgások, selyem érintések - lesznek.
Lesznek vad gondolatok, s durva sérelmek,
ádáz civódások, meg nem értettségek -
lesznek. Lesznek utálások, gyűlöletek,
törő szép porcelánok, hasadt ígéretek –
lesznek.
Lesznek dalos napok, lesznek zivataros
éjek, lesz, hogy a vidám nóta is bús, lesz hogy
táncot járunk a hideg esőnek – lesz.
Lesz vattacukornézés, s lesz rideg tekintet,
lesz hogy a márc gyilkol meg minket, s lesz,
hogy köszönetet mondunk a nyers őszinteségnek –
lesz.
S mikor már mindez rutinszerű lesz,
olyan megszokott, olyan velünk együtt
együtt született, akkor lesz, hogy már
nem csak a „te és én”, hanem a”mi” lesz,
ami körülvesz.
Sohonyai Attila
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.