Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Azt érzem, szerelem,
nem csak szó, s kegyelem,
velem jár, hozzád tér,
földből kel, égig ér.
Nem lázad, csendben él,
harcol a szemfedél,
altatsz, míg messze látsz,
ölelsz, ha rám találsz.
Érek, ahogy te is érsz nekem,
elszakíthatatlan, örökre elteszem...
Kiss László (Lacc)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.