Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Én vagyok
Újra csak egyes szám harmadik személy,
dicsekvő az, kiről mondták, hogy szerény.
Nem törekvő az, kinek monoton a lépte,
az első után kettőt még hátrafelé lépne...
Kérne még egy esélyt, megint csak az utolsót,
további mondatok követik az utószót.
Boldoggá tenne, hogy ő is az lehessen,
boldog kell, legyen, hogy azzá is tehessen...
Senki ő, tudja jól, másnak mégis minden,
te vagy az a valaki, rajtad kívül nincsen.
Azt mondja boldog, örömkönnyek ezek,
hazugság, tudják, de letörlik a kezek...
Egyszerre nő és gyermek is melletted,
pajtásod nappal, éjjelente szerelmed.
Nem hallod hangját, de érted a csöndjét,
erőtlen, nézd, nem játssza a gyöngét.
Önként odaadta, és mára már közös lett,
elhagyja lassan, mi a szívében fölösleg...
Nem fogan már több könny, elég belőle,
túl sok volt már így is, mi elragadta tőle.
Háborog a lelke, akárcsak a tenger,
nem bánja, hiszen... az érzelmektől ember.
Boldoggá tenne, hogy ő is az lehessen,
boldog kell, legyen, hogy azzá is tehessen...
Szeretné azt, hogy ugyanúgy szeressen,
én vagyok „ő”... s te hordod a keresztem...
CheRy
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.