Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Lassan kezdem azt hinni, hogy már nem érez a szívem. Hogy már tele van homokkal az összes kamrája. Elfelejtett szerelmek hamvával. Nem tudom, hogy hova is kellene visszatalálnom. Vagy kit kellene magammal vinnem iránytűnek. De van egy olyan érzésem, hogy csak az találhat igazán fontosat, aki üres zsebekkel indul útnak.
(Albert Tímea)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.