Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Amikor kötelességérzetből teszünk valamit ( és itt nyilván nem a gyermeknevelésről, hozzá hasonlókról, és a jó értelembe vett kötelességről beszélek ), akkor a saját vágyainkat dobjuk kukába...
Ha úgy élünk, hogy mindig megfelelni vagyunk kénytelenek a mások által felállított szabályoknak, akkor a sokszor téves hiedelmek szerint, valószínűleg erkölcsös és jó embernek fognak tartani minket, na de milyen áron?
A lelki és ezen keresztül testi egészségünk árán.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha rendszeresen lemondunk, vagy feladjuk vágyainkat, álmainkat, előbb vagy utóbb túl nagy árat fog fizettetni velünk ezért az élet.
Érzelmi és nagyon sok esetben fizikai egészségünk is károsodik.
Ha hosszú időn keresztül, tartósan lemondunk vágyainkról, céljainkról, akkor sem fogunk tudni megfelelni a külvilág sokszor túlzó elvárásainak, ugyanis a külvilág azt is elvárja, hogy a kötelességünk teljesítése mellett, még sikeres, pozitív gondolkodású, kiegyensúlyozott emberek legyünk.
A tartósan leterhelt, és frusztrált ember azonban ezeknek a kritériumoknak aligha képes megfelelni...
Egy idő után érdemes átgondolni az embernek, és döntésre kell jusson: a kötelességnek és mások által alkotott szabályoknak akar megfelelni, háttérbe szoritva önmagát, vagy felvállalja saját álmait, vágyait és választásait...
Csepi Betty
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.