Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Gyönyör és gyönyör közt lekottázhatatlan különbség lehet. Az odaadás a lét nagy titka. Aki meg se próbálta, akinek minden egyes szexuális aktus csak a saját kielégüléséről szól, aki nem kívánja vagy nem képes megjárni a másik érzéki eksztázisának a csúcsait, anélkül, hogy elvitatnám a jogát ehhez, az erről mit sem tud. Aki viszont betért abba az utcába, amiről beszélek, annak szeme-szája eláll a csodálkozástól, hisz véget érni nem akaró "terülj, terülj asztalkám" várja. Olyan belső tartomány ez, ahol a kudarc is kinccsé tud válni, ahol a lemondás is gyarapodás, egy intim régió, ami hamisítatlan életünnep, mégis merő kiszolgáltatottság, védtelenség. Magyarán elviselhetetlen. Csak hát miért élünk, ha nem ezért az elviselhetetlenért? Hogy színről színre lássunk. Magunkat, a Másikat, a Létet. A puszta létet, igen.
Pályi András
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.