Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Formálsz engem, és én hagyom,
Mikor szerelmes csókod érzem az ajkamon,
Kezed a testemen, testem a korongon,
Formál szebbé, formálj jobbá,
Boldogan hagyom,
Bizony boldogan,
Mert szeretettel teszed,
Igazi értékké formál két kezed,
Te vagy a művész, én az anyagdarab,
Mit ha formálsz lélek nélkül nem marad,
Életre keltesz,
Szemeimet nyitod, hogy lássak,
Hogy kutassak utánad,
Keresselek, ássak,
Verejtékben ázzak,
S ha nem ölelsz hát fázzak,
Ha nem vagy velem könnyeimtől ázzak,
Formálj, alakíts,
Ha úgy jó testemből anyagot szakíts,
Hogy olyan legyek, olyan, hogy örökké szeresselek,
Formálj, alakíts, tapasszál sárral,
Olyanná, hogy ne csaljalak meg, csak a végén a halállal,
De akkor is a tiéd legyek,
És én akkor is majd veled leszek.
Bedő Gábor
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.