Gabriella Blogja.

...ennyi járt...

Erősnek érzem magam, mert ennek kéne lennem.
De senki nem tudhatja mi zajlik le bennem.
Ha mérges vagyok és modortalan, csak a lelkemet védem.
Nem mindig őszinte, a nektek írt beszédem.
Nem mindig őszinte, csak takarom az arcom.
Takarom az életem, s a temérdek kudarcom.
Takarom magamat, takarom az elmém.
Takarom a létem, s a végzetbe terelném.
Néha csak bambulok, nézek a semmibe.
Néha csak fáj, hogy már nem bízhatok senkibe.
A kezemen látom, hogy kezd elfáradni.
A szívemen meg érzem, hogy kezd kiszáradni.
Homályos a tekintetem mikor magamba vagyok.
Könnyeimmel küszködök, mert mindent hátrahagyok.
Mindent elfeledek, s elfeled mindenki.
Mindenki megölelt, s most nincsen már senki.
Nem vagyok fiatal, de nem vagyok öreg sem.
De a vártnál sokkal gyorsabban öregszem.
Érzem már nem vagyok egy mai sorozat.
Nem olvasok a sorok közt, tán nem is látom a sorokat.
Nem lesz akit öleljek, s halálomig féltsek.
Nem lesz kire vigyázzak, s néha meg nem értsek.
Aki egyszer azt mondaná apa szeretlek.
S egy könnycseppet hullajtana, mikor eltemetnek.
Láttam, hogy előttem az ajtó elromlott és bezárt.
Egyre inkább elfogadom, nekem ennyi járt.

Bene László Krisztián