Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
A véletlen olyan, mint a talányos kockajátékok. Bizonytalan és kikerülhetetlen játék ez, amit születésünk pillanatától mindannyian játszunk. Annyiszor vetünk kockát, ahányszor csak levegőt veszünk, s még csak nem is sejtjük, hogy sorsunk vajon kívánságaink, aggodalmaink, ábrándjaink vagy vágyálmaink szerint alakul-e majd. És ezt a félelmeinket elfeledtető, szélhámos és rendkívüli játékot játsszuk nap mint nap. Újra és újra elgurítjuk a kockát, de hiába erőlködünk, hogy jó számokat dobjunk, ez csak annyit ér, mint a halálon keseregni: a sors csapdáit úgysem kerülhetjük el.
Rafael Ábalos
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.