Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Senki, soha nem értheti....
Hogy forró lelkem milyen tűz marja s égeti,
S mégis hevesen élteti...
Karjaidban megbújva....
Ajkaimon szerelmes ajkaid, édes csókja
Ég...
Még....
Oh, mily' erős a vágy...
Hív a megvetett ágy...
A tűz, mi lelkemben tombol...
Mellkasom mélyén épít és rombol...
Lassan érints... Lassan csókolj!
Ne mondj semmit, szemeiddel bókolj!
Nézz mélyen szemeimbe, ajkaim harapva...
Oh, mily' engedékeny e test, ha a szerelmet kapja
Osztályrészéül....
Milyen szépen szól, hegedül...
A testemmel tudom Neked elmondani,
Hogy minden, ami
Benn' van, mélyen buzog...
Mennyire szeretlek téged...
De ezt ugye érzed? Ugye tudod???
Lándzsáddal mélyen,
Termékeny
Ölem rejtekén,
Egybeforrunk Te meg én...
Szerelmünk sötét, gyengéd éjjelén...
A szerelem markolja lelkünk,
Annyira egész szerelmünk!
Szavakkal leírni annyira nehéz,
Olyan kerek, olyan egész...
De miért fáj mégis az én gyenge szívem,
Ha elszakadsz egy percre is tőlem?
Annyira kegyetlen ez emberi élet,
Miért nem örökké élek
Karjaidban, ölemben tudva?
Miért fal majd minket fel a büdös dudva?
Mihaleczki Mária
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.