Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Hogyan néztem rád azon a képen?
Melyiken álarc mögött is megláttad igazi énem?
Mert álarc mögött bújtam éppen,
Túl voltam sok szenvedésen, és túl, kevés szépen,
Csak egy fotó, egy fotó rólam,
Mi reád nézett, lelkedig hatolóan,
Rád a távolba, néztem a jövőbe,
Néztem erőtlenül, saját testemnek dőlve,
Úgy néztem azon a képen,
Úgy néztem, hogy észrevedd bánatom,
Úgy néztem én azon a képen,
Bíztam, szeretni akartam,
Pedig alig álltam a lábamon,
De észrevettél,
Észre, mert kerestél,
És megszerettél,
Szíveddel az álarcom mögé mentél,
Nem kérdeztél,
Lehunyt szemekkel felfedeztél,
És megszerettél,
Jöttél, egyszer csak valóság lettél,
Velem aludtál, velem keltél,
Szerettelek-szerettél,
És él a kép, valóban él a kép,
Ketten vagyunk rajta,
Két lélek a képen,
A képen, mi szép.
Bedő Gábor
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.