Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
„Egyszerű az emberiség, mint a madarak:
van, aki némán bírja el karmai közt a vadat,
s van, aki oly gőggel repül, mintha szarvast
cipelne csőre közt, nem pedig gallyat.
És mint tudjuk vannak, kiknek csupán
énekük mi az égig ér, akár az ember:
sok sasnak hiszi magát, pedig csak egy veréb…”
Sohonyai Attila
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.