Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Talán leszek én is még olyan neked termett,
talán boldogulok azzal is, ha csak úgy rád nézek,
tetszik még mindig, hogy új vagy napjaimban,
s még boldoggá tesz az is, ha vájkálsz szavaimban.
Tudod van az az ember, aki csak kinéz magának,
nem tekint másnak, csak egy rövid táncnak,
aztán van az is, aki már kiégett,
ő az az ember, tőle nem kell félned.
Mert a sok volt ebből, csak elhalkul egyszer,
s te is mint Ő, a vágyakozó, álomkergető lélek,
tudsz még úgy örülni, mint én neked, a szépnek...
Kiss László /Lacc/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.