Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Látod-látod, én már sosem változom, de változatlan lelkem büszkén vállalom, mert ha mássá válnék, ki ismerne rám, ki szeretne úgy, Isten igazán. Ha álarcba rejtőznék, magam tagadnám, csak azért, hogy más felfigyeljen rám, s ha magam tagadnám, mi lehetnék néked, csak egy jelmezbálos alak, kit átformált az élet.
Ezért hát ne vedd zokon, ha némely napokon, ugyanolyan hangosan sír fel a telefon, mert a szívem ugyanaz marad, akit elfogadtál éppen olyannak, amilyen valójában vagyok, amilyen valójában lenni is akarok.
Kun Magdolna
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.