Emlékszem
Emlékszem a vonatra amivel lementem.
Emlékszem a napra mikor szerelmes lettem.
Emlékszem a nap lenyugvó sugarára.
S ahogy az ablakon halványan megjelent a pára.
Emlékszem ahogy leszálltam, jöttöm nyugodt félelmére.
Izgatottan vártam, keze szívemig elér e.
Emlékszem a percre a pillantás hatásra.
Emlékszem mikor megláttam, nem is néztem másra.
Hisz mosolya és bája, megtörte a jelent.
Emlékszem, hogy mit éreztem, hogy ő többet jelent.
Emlékszem az arcára, hibátlan alkotás egy vásznon.
Hibátlan egész lényében, s ahogy karjaival átfon.
Emlékszem az ölelésre, erős testem gyengülve bomlik.
Mivel tartottam büszkeségem, egy perc alatt leomlik.
Emlékszem a csókra, az összeolvadóra.
Emlékszem a pillanatra, mikor megállt az óra.
Emlékszem szavadra, s emlékszem miket mondtam.
Emlékszem arra is mikor a múltamat eldobtam.
Emlékszem az állomásra, mikor értem jöttél el.
De emlékszem már arra is, mikor magadtól löktél el.
Igen rémlik már a búcsú, emlékek kavarodnak.
Emlékszem a fájdalmait az utolsó napoknak.
Emlékszem a könnyre, az izzó könnyeimre.
Emlékszem, hogy nem láttál semmit a könnyeimbe.
Emlékszem a bánatra, emlékszem gyötrelmére.
Emlékszem hogyan folyt el szerelmünknek vére.
Emlékszem pedig nem kéne, de elhagyni nem állok készen.
Azóta is a vonatnál várlak, de lehet már nem emlékszem.
Bene László Krisztián
Utolsó kommentek.