Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
"Elfeledtél oly régen, fáj, de én mégsem kérem,
hogy újra visszajöjj hozzám.
Oly nehéz, hogyha mégis várom, oly hűvös éjszakákon,
nélküled álmodom most már.
Vajon most merre járhatsz, talán már más van nálad,
lehet, hogy mást csókolsz ma már.
Te voltál minden álmom, a legszebb boldogságom,
úgy érzem, hogy minden percért kár.
De hogyha még, gondolsz néha rám,
ha valami fáj, hidd el én, vigyázok majd rád.
Várj, nem mondtam még el,
ha valami fáj, hidd el, vigyázok majd rád.
Visszajönnél még, félek, hogy újra szenvednék,
ne kérd, hogy elhiggyem mindazt,
mit nekem újra elmondasz,
visszajönnél még, félek, hogy újra szenvednék,
tudom, hogy másnak álma vagy,
talán már jobb, ha így marad.
Soha ne mond, hogy féltesz, tudom, hogy máshogy érzel, az, ami elmúlt régen, nem jön vissza már."
Fekete Vonat (Elfeledtél)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.