Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Szeretve
Vádold meg, hogy nehéz szeretni, de
Minden szerelem máshogyan lélegzik.
Vádold az életet, adj indokot neki.
Mondd, hogy miért és mindenét veszti.
Hagyd, hogy a fejedben körbejárjon
Párbeszédek kicifrázott sora,
S erejét ejti az ismeretlen
A leírhatatlan ismert csoda.
Az egyedi, a megfoghatatlan
Két szem között lobogó láng.
Olyan mélyre éget minden sikolyt,
Hogy a szív lesz a szemed,
S a csendben is lát és ért
Meg se szólalj, túl sok
Túl vad, megszökik vágy.
A szerelem ott születik benned,
Ahol hajlítható a kemény világ.
Feléd és felém, s olyan íveket ölt,
Hogy nem zakatol semmi,
Csak neszek dobognak föl.
Hol hangja lesz a simításnak
És zöreje a szívnek.
A színek ízesek
A sejtek mesélnek.
Ott te vagy a nő
És ő lesz a férfi,
Ahol nem kell remélni
Nincs miért-ről beszélni.
Jóbi Annamária
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.