Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Jó lenne most maradni még,
álmodni még kettőnk ügyét.
De várnak rám és várnak rád,
menni kell
Nem titkolom: akarlak én
de nincs remény vagy csak remény
ha jó nekem, beérhetem ennyivel.
Ha lefelé indulsz a lépcsőházban,
mosolyogj az elmúlt boldogságra.
De azért amikor más nem látja,
próbálj meg emlékezni rám!
Szerettelek, felejtsük el.
Jó volt veled, felejtsük el.
Vagy pedig azt,
hogy várnak rád és várnak rám,
felejtsük el!
Szenes Iván
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.