Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
- Enged el.
- El engedtem.
- Könnyű volt?
- Igen, könnyen ment.
- Könnyen a francokat! Lehet, hogy idővel könnyebb lesz, de abban a pillanatban nem könnyű. Fáj a lelked, darabokra hullasz. Olyanokat teszel, mondasz, amit te sem hittél volna, hogy tehető, ki mondható. Amikre mindig azt mondtad, hogy Úristen, mit tett ez? Nem igaz, hogy nincs benne tartás, én biztos, hogy másképp csináltam volna, mert én erős vagyok. Ne hidd!! Egy percire se hidd! Neked is vannak gyenge pillanataid, ugyanúgy összeomolhatsz ha nem figyelsz. Egy valami segíthet igazán... Ne maradj egyedül órákra! Segíthetnek a fájdalom enyhítésében a környezetünkben élő emberek. Nem azért, mert tanácsokat osztogatnak, hanem, mert nem akarunk megalázkodni, hogy mások is lássák a fájdalmunkat, több bennünk a büszkeség mint az alázat és, hogy kimondjuk, igen ez fáj! Elrejtjük, s ez által nem omlunk össze!
Gabriella Blogja
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.