Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
A legtöbb ember ott hibázza el,
Hogy néha néhány álmodozni mer.
Így tettem én is, vesztettem én is,
De bármi vár, nekem megérte mégis.
Én nem tudom, mi lesz a holnapom,
De büntetésem büszkén vállalom.
Engem is megcsalt egy délibáb,
De most mi lesz, hogyan tovább?
Egy visszaútnak mindig lenni kell,
Talán most nem hibázom el.
Szenes Iván
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.