Színház az egész világ
mindenki álarcot hord
már maga sem tudja ki volt
sokáig hazudtak másoknak
végül becsapták saját magukat
naivan éltem életem
a színpad szélén üldögéltem
nem ismertek sokan
nem hordtam maszkot soha
legszebb dáma parolázik
minden férfival cicázik
ö vett engem szárnyai alá
hogy miért,máig sem tudom
elkezdtem játszani
arcomra maszkot húzni
mert nem az számít, kivagy
hanem hogy minek látnak
a dáma mindig mosolyog
ha társaságban kódorog
mindenki öt kívánja
hisz neki van a legszebb álarca
csábít és csókol
fülekbe édes szavakat súg
mindig eléri célját
egy kiadós numerát
álarcban szexelni élvezet
de boldog nem lesz tőle
mikor véget ér a felvonás
leveszi arany maszkját
a dáma előttem levette
nem hittem két szememnek
mii vidám volt maszkja
most látom milyen szomorú arca
titok az ö szíve, jól elrejtve
mert már össze van törve
én sem láttam még
de ö az enyémet igen
tudnék segíteni úgy hiszem
hogy szíve újra egész legyen
ne maszkja legyen vidám
szívében virágozzon tulipán
most még nincs rá készen
gyászolja bukót szerelmét
kész még én sem vagyok
álarcomat még faragom
mikor kész leszek
a színpadon herceg leszek
kinek kegyét lesik a hölgyet
s jól megdugom őket
mert a dáma tanítót
e hazug világba irányított
hát csalóvá leszek
kinek szíve páncélban didereg
nem fogom adni senkinek
míg nem jön kit szeretek
nem tudom hol s mikor lesz
de várni fogok, mert kellesz.
Szurics Gábor
Utolsó kommentek.