Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
"Hiába menekülsz, hiába futsz,
A sorsod elől futni úgyse tudsz,
Mert a sorsunk nekünk, vagy a végzetünk
Hogy mi egymásért szenvedünk.
Hiába mondod azt, hogy vége már,
Hiába vagy fölényes és vidám,
Én úgy is tudom, hogy a könny arcomon, még álmodban visszatér.
A szív, ha szerelmes az ember, gyakran játszik velünk,
De igaz szerelmet az élet egyszer ad, egyszer küld
S benne lesz végzetünk."
Váradi Roma Café
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.