Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
unalmas életem... De könnyű sem. Lehet furcsának hat, de nem egyszerű érzékeny lélekkel éldegélni...
Semmit sem bántam meg, ami történt... Hiszen az események sorának köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki... És örülök, hogy azzá váltam, amivé! Nem szeret mindenki, de ez így is van rendjén. Kevesen ismernek igazán, de aki igen, az valószínűleg sosem fordul ellenem. Bár soha nem mondom, hogy soha, mert az "ördög rögtön felröhög". Nehéz meg- vagy inkább kiismerni engem. Kevesen vállalkoznak rá, hogy a felszín mögé nézzenek... Aki mégis megteszi? Tartalmas beszélgetésekre számíthat velem és talán tanulhatunk is egymástól. Biztos lehet benne az illető, hogy tőlem nem azt fogja hallani, amit szeretne... még akkor sem, ha az fáj neki. És ezt viszont is elvárom... A fájdalom arra jó, hogy szembenézzünk vele és legyőzzük... Ettől leszünk erősebbek. De ha valaki elakad ott, hogy fáj és ez miattam van, akkor az régen rossz. Hiszen valótlant tőlem nem hall... csakis a saját szavait fordítom vissza... Ekkor szembesülhet azzal, hogy mekkora súlyuk van a szavaknak, és milyen tévútra vihető azokkal egy másik ember... Valamiért sokkal jobban nyitok az emberekre mostanában... Talán így jobb lesz nekem is. Nem jó az, ha saját magamat zárom korlátok közé... Hiszen másoknál sem szeretem ugyanezt.
Gabriella Blogja
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.