Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Elme játék...
Rejtélyes a sors, tartogat pár tréfát,
S ha nem figyelsz szavára, megsebzi a prédát...
Kijátszik ő mindent, mi csak szent a létben,
Megtámad ő nappal, s a korom sötét éjben!
Meg van írva talán, de felesleges sorok,
Mivel hogy az ember, folytonosan zokog...
Nem jó neki semmi, hiába a tudás,
Amikor az élet, csak egy szemvillanás!
Gyorsan elszáll, s értelmét nem leled,
Dolgozol keményen, hogy tele legyen zsebed...
Egészséged rovására, küszködés a napod,
S éveidnek végén, csak a rosszat kapod!
Minden perced, zajlik harcként szüntelen,
S teszed fel a kérdést: minek ez a küzdelem?
Ha már úgy is megírták, ezt érdemlem vajon?
Büntetésem napjait, miért a földön kapom?
Miért nem lehet szépen élni, madaraknak módjára?
Rágyújtani hogyha akarsz, legkedvesebb nótádra...
Miért nem jó hát másnak lenni, mint a szürke egyedek?
Kilógni a sorból kicsit, hogy felkapjátok szemetek?
De hiába a kívánságom, úgy látom hogy hasztalan,
Papíromon megjelenik, mégis olyan hangtalan...
Csak egy elme játékának, szomorkás egy dallama,
Pár perces kis agymunkának, zavarodott szólama...
Kusza képek, márvány lapon, karcolódva szétfolynak,
S utad végén, elmélkedve, rabja leszel tébolynak...
Jobb esetben fénylő szemed, rejti majd az életed,
S átkelésnél segíti majd, bűnös-gyarló lényedet!
Edmond J. Lawrence
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.