Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Műszerek rajzolnak izgatott görbét,
De egyik sem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Tudom, a szívben nem lakik érzés,
De valami ott mozdul meg,
Valahol mélyen a szívemben.
Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,
Ki helyettem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Néha magam sem tudom, hogy dadogni könnyebb,
Vagy titkolni kényelmesebb
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Mert ha ki tudnám mondani, és szavam is van rá,
Nem egyszer szürkén és okosan hallgatom el
Hiszen beszélni tanulva tanulunk csendet.
S azt is, hogy van, mikor hallgatni, hazudni kell.
Rövid kis hír, csak egy fotó, vagy semmi,
Már megszoktam, világok omlanak össze
A Földön az égen és itt,
Valahol mélyen a szívemben.
Véleményt mondok pár megszokott szóval,
De a hangszóró nem viszi át,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Szövegíró: Sztevanovity Dusán - Előadó: Zorán
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.