Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Kell
Kell, hogy a reggelben pislákoló
naphosszas harcot csókunkkal
indítsuk el, s kell, hogy az első
táplálék testünknek a másik teste legyen.
Kell, hogy az otthonról távozás
fájdalmas legyen, mégis gyönyörű;
mert nem találkozunk estig, de
utána újra együtt.
Kell, hogy örömöt hozzon a
monoton munka is; muszáj.
Élveznünk kell a maró hiányt, hisz
hiány nélkül éhezik a vágy.
S kell, hogy forrón térjek
haza hozzád, még ha tudom is;
örökre az enyém vagy, s
én a tiéd, hisz akkor is kell
virágot fakasztani, mikor
mindent beborít a rét.
Sohonyai Attila
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.