Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Vagy mindent, vagy semmit,
Csak így akarom,
Legyen a döntő szó tiéd,
S én elfogadom,
Már a félmegoldás nem elég,
A megunt kedves szerepét
Én nem játszom el,
Még tőled se kell nekem!
Vagy mindent, vagy semmit,
Így akarom én,
Legyen a szíved másoké,
Vagy csak az enyém,
Nekem nem kell nyári szerelem,
Vagy mindig jöjj,
Vagy sohasem,
De ne rontsd el így,
Ily könnyen az életem!
A szél viszi a felleget,
De az ellenszél tán visszahozza még,
De én, ha egyszer elmegyek,
Többé gondolatban sem jutok feléd.
Vagy mindent, vagy semmit,
Csak te rajtad áll,
Légy, aki nékem mondja el,
Ha valami fáj.
Legyen mindig egy a mi utunk,
Ha válságunkból kijutunk,
Csak velem örülj,
Ha ragyog a nyár,
Ha későre jár,
Csak mellettem állj,
Vagy menj tovább,
És ne lássalak
Soha már!
Előadó: Máté Péter - Szövegíró: Szenes Iván
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.