Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Ha már eleget sikoltoztál (magadban),
előbb utóbb rájössz arra,
hogy senki nem fog eljönni érted és akkor elcsendesedsz.
Nem beszélsz és nem harcolsz,
inkább meg sem moccansz.
Nem azért, mert feladtad,
hanem mert egyetlen dolgot tudsz csak mondogatni magadban,
hogy úgysem hallja senki,
úgysem látja senki
és nem is érdekel senkit.
Az ajtón túl minden ugyan olyan változatlan,
ha vége van, ha kijutsz innen,
kint már nem lesz ember akit szerethetsz,
nem lesz családod, senki sem.
Gabriella, Gabriella, Gabriella - nyisd ki a szemedet.
Gabriella, kelj fel..., reggel van...
Mosakodj meg...
Szedd rendbe magad,
légy szebb mint eddig bármikor,
mert talán ezt a napot vártad egész életedben,
a boldogság napját.
Nem tudja meg senki,
nem látta senki...
nem változott semmi,
minden ugyan olyan, látod.
Nem történt a világon semmi, semmi!!!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.