Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Nézd, a fénykép álmot rejt
egy csók, egy nyár, egy kert...
most lángban álló múlt.
Nézd, mint Napfény - hercegnő:
szemedben hit, remény, erő,
ma szörnyű átok sújt...
Fogy az idő, bezár egy ajtó,
titok a vér, a könny, a jaj szó...
Ölel a bűn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már...
soha talán...
Itt száz reményed máglyán ég,
ez a tűz széttép! Vagy elszöksz már,
vagy elmerül a nyár...
Félsz, és fényed halvány láng,
a szíved száz szilánk...
de lesz, ki óv és véd.
Csak szólj!
a cinkos csönd kirabol,
a sorsod másról szól,
lesz új világod még.
Fogy az idő, bezár egy ajtó,
titok a vér, a könny, a jaj szó...
Ölel a bűn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már...
soha talán...
Sírsz, álarc mélyén sírsz,
világ végét hívsz...
Csoda nincs, csak szép és jó,
van a fény, a gyógyító...
érezned kell!
Fogy az idő, bezár egy ajtó,
titok a vér, a könny, a jaj szó...
Ölel a bűn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már...
soha talán...
Fogy az idő....a tűz széttép!
Mondd, mért tűrnéd?
Bárhol élsz, majd rád talál:
mert nem felejt a nyár...
Szövegíró: Létray Ákos - Előadó: Zsédenyi Adrienn
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.