Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Ki vagyok én, nem tudom.
Vagy talán nagyon is tudom.
Egy senki, egy létező, egy darabka a nagy egészből.
Ám ez a darabka hallatja a hangját,
fejét magasra tartja s nagyon is büszke nő, asszony, s anya.
Nyelvemet sokan nem értik, ahogy szívemet sem tisztelik.
Szerelemről, szeretettről, szeretőkről, szenvedélyről, problémákról, fájdalomról, bánatról, örömről, sőt, irigy energiáról is írok.
Sokan tőrt szúrnának a szívembe, mert vagyok.
Ám így jártak. Hangom erős, szívem pedig tiszta…
Kérdezed hát miért írok?
Hát azért, hogy szítsak.
Vihart a lelkekben, hisz úgy szembesülnek magukkal...
Aki támad, nem tiszta.
Tiszta ember nem támad a másikra.
Nos, és mi is a célom a blog írással?
Olyan tipikusok az emberi sorsok, erre beszélgetéseim során jöttem rá.
Valaki szerető vagy éppen szeretőt tart, elhagyott, megcsalt, megcsaló, mindenkinek vannak bánatai, örömei, néha elege ebből az egész életből, s valamikor nagy tervei az élettel...és nem is annyira különbözünk egymástól, de mégis.
Persze az emberek szeretnek a másik életébe bele látni, szeretnek történeteket olvasni, ábrándozni, elgondolkodni az olvasottakon, vagy épp kritikával élni s minden áron bele kötni a másik írásába - gondolatába.
Évek során megtanultam, hogy aki gyűlöl az előbb utóbb kutatni fog engem, mert lehet, hogy idővel rájön, hogy nem egy iskolából kibukott, sanyargatott Nővel van dolga, hanem egy viszonylag felkészült, művelt Nővel. Van aki tanul más történetéből, szexualitásából...kérdéseire nálam megkapja a választ - részben vagy egészben.
Sokszor Én is - Te is - Ő is megjátsszuk a bátrat, az őszintét,
a kitartót és megjátsszuk az okosat...
Megjátsszuk a férfit, a nőt, a hűséges hitvest, az odaadó szeretőt,
gondos családfőt, és a szerető családanyát.
Eljátsszuk a jónak hitt szerepet.
Kijátsszuk a világot kedvünk szerint.
Mert hiszünk a hivatalos ideáloknak,
a ránk kényszerített elvárásoknak.
Hazudunk tökéletest, minthogy szembe merjünk nézni hibáinkkal
és vállaljuk önmagunk.
Félünk az elutasítástól, félünk a kudarctól,
félünk önmagunktól, gyávák vagyunk.
Ezért inkább eljátsszuk azt a szerepet,
amiről úgy gondoljuk, a környezetünk elvárja tőlünk.
Belebújunk sikerjelmezekbe, amihez automatikusan jár a tisztelet - szeretet - csodálat...
Aztán csodálkozunk ha kiborulunk,
állandóan feszültek és idegesek vagyunk, szorongunk és félünk,
inni kezdünk, vagy gyógyszereket szedünk...
Kurvára nem érezzük jól magunk a saját bőrünkben.
...le kellene ülnünk egy fotelba és elgondolkozni.
Én már sokszor leültem abba a fotelba...
...össze törve, lelkem darabokban, a miérteken gondolkodva, a megoldáson gondolkodva és végül
mindig felálltam abból a fotelból új stratégiával,
ujjra gondolva az egészet, lehet,
hogy nem úgy jön majd be ahogy elképzeltem,
de hátha és ezt ajánlom mindenkinek,
mert másképp bele lehet roppanni az életbe, a nyomásba...
---------------------------------------------------
A fájdalom arra jó, hogy szembenézzünk vele és legyőzzük...
Ettől leszünk erősebbek.
De ha valaki elakad ott, hogy fáj, akkor az régen rossz.
---------------------------------------------------
Gabriella Blogja.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.