Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Egyszerűen; Veled
A hétköznapok parfümmentes
mosdatlanságában láttalak meg,
s lettem ebben az éhező világban eltelített.
Aztán bántalak, beléd képzeltem
mást és másokat, vádoltalak
ok nélkül, talán meg is átkoztalak.
Mindazért amit tettél velem még
szótlanul is, egy szálként állva, ha csak
néztél, annyira szerettelek, hogy
azt kívántam, bár te is beledöglenél.
S mikor már minden utálatom kudarcba
fullasztottad, nem tudtam mást
tenni, egyszerűen csak…feladtam.
Nem dacoltam többé, nem kerestem
semmi mást rajtad, s benned,
beláttam; nincs másképp, csak veled.
Sohonyai Attila
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.