Gabriella Blogja.

Egy­szer egy csa­pat öreg­diák – vala­mennyien igen sike­re­sek a mun­ká­juk­ban – össze­jött, hogy meg­lá­to­gas­sák az öreg pro­fesszo­ru­kat. A kedé­lyes tár­sal­gás hama­ro­san az élet­ben és a mun­ká­ban meg­ta­pasz­talt stresszről szóló panasz­ára­datba tor­kol­lott.
A házi­gazda ekkor kávét aján­lott a ven­dé­ge­i­nek, majd kis­vár­tatva egy nagy kan­ná­val, vala­mint szá­mos külön­féle csé­szé­vel tért vissza a kony­há­ból. Volt köz­tük por­ce­lán­ból, műanyag­ból, üvegből,sőt kris­tály­ból készült is; az egyik olcsó, a másik drá­gább, és akadt köz­tük néhány igen külön­le­ges darab is.
Vegye­nek maguk­nak a tál­cá­ról – kínálta őket a professzor.
Mikor már min­den kézbe jutott csé­sze, az öreg tanár kör­be­né­zett, majd így szólt:
"Ha észre­vet­ték, az összes drága csé­sze gaz­dára talált, míg az egy­szerűbb, ne adj’isten, csorba szélűek, meg­ma­rad­tak. Azt kell mond­jam, hogy míg egy­felől ter­mé­sze­tes az, hogy min­denki a leg­job­bat választja magá­nak, más­felől viszont éppen ez a gyö­kere az önöket gyötrő sok stressz­nek és problémának.
Amit ere­dendően akar­tak, az, ugye, a kávé, és nem pedig a csé­szék; ám önök kivá­lo­gat­ták a leg­dí­sze­sebb csé­szé­ket, sőt, tit­kon a tár­sa­i­két is ala­po­san szem­ügyre vet­ték… Néz­zék: az életük – a kávé, a csé­szék pedig a munka, pénz, tár­sa­dalmi pozí­ció. Csupa olyan esz­köz, ami arra való, hogy az Életet meg­tartsa, tar­tal­mazza; de nem vál­toz­tatja meg annak ere­deti minő­sé­gét. Sok­szor meg­esik, hogy miköz­ben a csé­szére kon­cent­rá­lunk, elmu­laszt­juk az Isten adta “kávé” élvezetét…
Ne enged­jék hát, hogy a csé­szék az orruk­nál fogva vezes­sék önöket! Élvez­zék inkább a kávét."

Gabriella: Nos, igyunk egy csésze kávét és élvezzük az izét. :)