Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
"Hogy ki voltál nekem?
A választ keresem,
és mondok szavakat,
kicsiket, nagyokat.
Hisz nem volt olyan rég,
a postás keres még,
sok régi jó barát
emleget, gondol rád.
A hűvös kezekért,
a fénylő szemekért,
a sok-sok mosolyért,
köszönet mindenért.
A nappalt még csak jól bírom,
emléked este fáj nagyon.
Arcod ott dereng a falakon,
a hangod szól egy szalagon.
Nem lehet nem gondolni rád.
Mindegy, vállalom vagy tagadom,
de szent igaz, hogy akarom:
Nem tudok nem gondolni rád,
nélküled üres lett a ház, néptelen.
Ha egyszer visszatérsz,
és veled jön a fény,
majd újra nevetünk
boldogan te meg én.
Volt sok szép örömöm,
mégis csak köszönöm."
Nyári Kálmán
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.