Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Akarsz-e...
Érezted-e már a pillangó dalát,
ha gyomrodba szállt,
s terültél-e egek fölé,
mikor másnak a pillangó te voltál?
Hallottál-e már tücsök zajt lábad között,
mi a torkodig felömlött,
egek villámait idézve elő,
mikor mindez elöntött?
Játszottál-e bohócot, kacajt, nevetést,
ha emberi szeretés
belőled olyan rezgéseket lökött
hogy fájó lett volna a csendesedés?
Voltál-e már szerető, s szeretve létező,
megvetett lelkű teremtő,
s voltál-e boldog ettől,
vagy emberi boldogsággal tisztán születő?
A törvényeket megszegő kéj
ha a törvénytelen kért,
s tettél-e az ő gyomrába is lepkét,
tücsök hegedűt lábai közé,
mert nem ismertél te se
akkor más törvényt, csak az övét?
Lennél-e én, fennkölt, s rímekkel ércelő,
a háztető, a sátor, a lidérc, az álom,
a szennyes, a vánkos, a gyónni kívánatos,
a nappal s az ég, és ha mindez nem elég,
akarnál-e lenni a mindenek ura, s csenevész
sóhaj, ajkai hegyén, a nyár, a tél,
s ha már tényleg minden voltál
vajon mikor, mikor leszel halál...
Sohonyai Attila.
https://www.youtube.com/watch?v=uWsz0dpY1Bk
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.