Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
Ég vágyunk.
Az ágyunk
ring, zenél,
s útra kél
a gyönyör –
elsöpör.
Minden más
látomás;
álruhás
álmodás,
olvatag
forgatag,
elhaladt
pillanat.
De mégis:
a kéj is
zihálja,
s kitárja
titkát a
világba,
hogy heve
csak vele
lángol így,
mert a szív
őrzi még
mit a lét
csúf szürke
torz tükre
láttatott
ránk szabott
sok közös
többszörös
napunkból.
Magunkból.
Branyiczky Rita: Vágy
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.