Félsz de azért vonz az izgalom,
Hozzá érni titkos ágyakon.
Nem tudod, hogy végül elemészt,
Ami utána jön a hiányfájdalom.
Mert úgy ölel, hogy többé sohasem
Felejtheted égő csókjait.
Úgy megperzsel, majd a szíveden,
Hogy megismered a gyönyör kínjait.
A múltunktól miért nem tudunk szabadulni?
Miért nem tudjuk úgy egyszerűen ledobni magunkról?
Parancsolni az érzéseinknek.
Ha a múltbeli beteljesületlen vágyunk személyével újra összefutunk és újra hozzánk szól annak miért kell újra és újra hatni ránk?
Azt hisszük, hogy túl vagyunk rajta, bátran szembe nézzünk vele, de ha megérint minket, újra elgyengülünk, a tervünket felül múlja az érzés, pedig egy évtized is eltelt már...
És ugyan az a nézés, ugyan az a hang, ugyan az a mozdulat fog meg bennünket.
És mindig ugyan az a vége, vágyunkat felkorbácsolja...
Gabriella Blogja
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek.